Alsó felső fogsor árak

A fogászati technikák a kivehető fogsorok terén is igen sokat fejlődtek az utóbbi időben. Míg pár éve idegenkedtek az emberek ezektől, addig ma már egyre többen döntenek a fogpótlás ezen formája mellett. Általában akkor készítenek ilyeneket, ha már nincs lehetőség korona vagy híd segítségével elfedni a hiányt, de kombinálni is szokták a különböző megoldásokat.

Ilyenkor van egy fix és egy kivehető rész is, amelyek egymáshoz kapcsolódva alkotnak egészet. A teljes felső fogsor ára egyénenként változó lehet, ahogy minden hasonló jellegű beavatkozás díja. Ugyan megvan, hogy egy fog tömése, csiszolása pótlása mennyibe kerül, de előre nem lehet pontosan tudni, hogy milyen előkészületekre, hány alkalomra lesz szükség, hogy a tökéletes mosoly megvalósulhasson.

Ugyanakkor a teljes felső fogsor ára attól is függ, hogy milyen anyagokból dolgoznak a technikusok és milyen technológiákat alkalmaz a fogorvos, így egy árlista alapján szinte beláthatatlan, hogy mennyibe fog kerülni a kész munka. A teljes felső fogsor ára akkor szabható meg a legpontosabban, miután konzultáltunk az orvossal és megbeszéltük, hogy milyen megoldásokat javasol és miket fogadunk el.

Ezt követően meg tudja mondani, hogy körülbelül hányszor kell ellátogatni hozzá és körülbelül mennyibe fog kerülni, de még ez is változhat. Az alsó felső fogsor árak természetesen magasabbak, mintha csak az egyikre vagy a másikra lenne szükség, de mivel nem meglévő fogakhoz kell illeszteni a protézist, hanem két teljesen új fogsor készül, néha kedvezményt is kínálnak.

Ilyen esetben könnyebb kialakítani a tökéletes rágófelületet, így a kevesebb munka alacsonyabb alsó felső fogsor árakat is eredményezhet. Persze itt is számít, hogy milyen anyagokat használnak és mennyi előkészületre van szükség, hiszen ez a technikusoknak, orvosoknak is plusz költségeket és munkát jelenthetnek. Az alsó felső fogsor árak esetében, akárcsak az egyéb fogpótlások alkalmával, az ideiglenes korona, híd vagy fogsor jelenléte/hiánya is befolyásolja a végső összeget.