A bölcsességfog eltávolítása

Vannak olyan esetek, amikor valamitől meg kell válni ahhoz, hogy elkerüljünk egy nagyobb bajt. Ilyen az, amikor amputálni kell egy lábat ahhoz, hogy megmentsék az ember életét vagy előfordul, hogy egy rossz fog esetében a végső megoldás az eltávolítás, mivel annyira megromlik, hogy az általa okozott fájdalom elviselhetetlenné válik.

Természetesen ez a legvégső megoldás, hiszen fogsorunk akkor tudja megőrizni épségét, ha mindegyik fogunk megmarad a helyén. Bár igaz, hogy a bölcsességfogak esetében az eltávolítás az orvosok által ajánlott, amennyiben ezek romlásnak indulnak. Az orvosok amúgy is evolúciós csökevénynek tekintik a bölcsességfogakat, amelyeknek semmiféle hasznát nem vesszük, mivel a rágásban egyáltalán nem játszanak szerepet.

Ugyanakkor a tömésük és a tisztántartásuk is eléggé bonyolult, mivel hátul vannak és nehéz hozzájuk férni. Gyakran ezek miatt döntenek az eltávolítás mellett. Nagyon sok esetben előfordul, hogy a bölcsességfogak nem nőnek ki rendesen és ennek következtében fájdalom, sőt, gyulladás alakulhat ki. Az orvosok elmondása szerint, a felnőttek 75-80 százalékánál a bölcsességfogak problémákat okoznak, vagyis nem a megfelelő helyzetben bújnak ki.

Ezt azt jelenti, hogy kifelé vagy befelé, ferdén illetve vízszintesen jelentkezhetnek. Az ilyen esetekben az eltávolítás mindenképpen szükséges. A helytelenül kinőtt bölcsességfogak, a fent említett problémák mellett, torlódást eredményezhetnek, ami a szomszédos fogak és idegszálak sérüléséhez vezethet. Bár a bölcsességfogak esetében történő eltávolítás egy bonyolult műtét, ami alapos tudást és rengeteg tapasztalatot igényel, de a Clinident Fogászati Centrumban olyan fogorvosok dolgoznak, akik mindezzel rendelkeznek.

Ide bátran jöhet, mert akár egy ilyen bonyolult műtét során, mint amilyen a bölcsességfog eltávolítás, biztos kezekben tudhatja magát. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy ezen a klinikán a páciens a legfontosabb és ennek érdekében mindent megtesznek, hogy mielőbb felépüljön. Ez abban is megmutatkozik, hogy például egy bölcsességfog eltávolítás után, az utókezelésre szintén nagy hangsúlyt fektetne