Ifjúsági irodalom
Ifjúsági irodalom

Az utóbbi évek technikai fejlődéséből kifolyólag a könyvek egyre inkább háttérbe szorultak, azonban a statisztikák mégis azt mutatják, hogy az emberek igenis keresik és vásárolják a könyveket. Különösen igaz ez az ifjúsági irodalom kapcsán, ugyanis mind a szülők, mind pedig az iskolák érzékelték, hogy a tanulók számára elengedhetetlenül fontos az olvasás. Éppen emellett kampányol a Könyvmolyképző webáruház is, ugyanis színes ifjúsági irodalom választékkal várja a felnövő generációt.

Ráadásul Jonatán Könyvmolyképző játékának köszönhetően egyre szélesebb körben ismerteti meg a gyermekekkel az olvasás szeretetét. A játék sikerében az induláskor kevesen hittek, mára azonban éves szinten több mint tízezren mérettetik meg magukat a vetélkedő keretein belül. Ebből is látszik, hogy az ifjúsági irodalom mennyire fontos, és téves lenne azt gondolni, hogy nincsen rá kereslet. A webáruház kínálatában pedig minden korosztálynak van lehetősége megtalálni a számára ideális könyvet, sőt a tematikus keresőnek hála ez a másodperc töredéke alatt is kivitelezhető.