kandalló gyártás
Kandalló gyártás

A Benkel cégnél dolgozók a kandallók, kályhák és egyéb fűtőberendezések nagymesterei. A cég már több éve foglalkozik a kandalló gyártás megannyi részével, ezért ha valakinek egy ilyen berendezésre van szüksége, itt jó helyen jár.

A vállalkozás termékeit meg lehet tekinteni a benkel.hu oldalon, ahol természetesen a rendelést is le lehet adni, illetve kérdések esetén kapcsolatba léphet a szakértőkkel, akik a kandalló gyártás témán belül, illetve a produktumokat illetően, mindig rendelkezésre állnak.

A kandalló gyártás szolgáltatás vonatkozik a kétajtós modellekre is. Ezek olyan készülékek, amelyek, ahogy a nevük is mutatja, első és hátsó nagy üveges ajtóval is rendelkeznek. Ezeket tanácsos a válaszfalba, két funkciós helyiség közé telepíteni. Legtöbben, a szakemberek tanácsát megfogadva, a nappali és étkező, vagy nappali és hálószoba közé építik be.

A kandalló gyártás ekkor egyszerűbb a szakértőknek, arról nem is beszélve, hogy a végeredmény az esztétikumot és hatékonyságot tekintve is kielégítő. A cégnél a megjelenést illetően kérni lehet minimalista és rusztikus modellű terméket egyaránt. Ha valakinek például az üveges ajtók miatt zavaró az átláthatóság, az egyik oldalon megoldható fém betétes ajtóval is.

A shop másik népszerű produktuma a panoráma kandallóbetét, amit a munkatársak azoknak ajánlanak a leginkább, akik megengedhetik maguknak, a helyiség, ház nagy méretéből kiindulva, hogy a szerkezetet egy tiszta falsík mellé építsék be. Ennek köszönhetőn három oldalról ki lehet élvezni a panoráma kandallóbetét szépségét, illetve a tűz látványát is.

A panoráma kandallóbetét egyik előnye, hogy ez a nagy üvegfelületének hála sokkal nagyobb mennyiségű sugárzó hőt tud leadni, mint más berendezések. Ez még meghaladja a felületi konvekciós teljesítményt is.

Azt azonban tudniuk kell a vásárlóknak, hogy általában a panoráma kandallóbetét nem tudja felvenni a versenyt a síküveges szerkezetekkel. Ez a folytonégési időtartamot tekintve is szintén elmarad mondjuk a kisebb méretű síküveges változatokhoz képest. Ennek az oka az, hogy a kandalló elsősorban sugárzó hőt ad le.