Lignittel való tüzelés

A lignit elég magas százalékban tartalmaz ként, ezért sokan teljesen elvetik annak lehetőségét, hogy ezt alkalmazzák fűtésre. Pedig a tárolás során akkora mennyiségű víz és ezáltal kén távozik belőle, hogy semmivel sem károsabb vagy veszélyesebb a lignittel való tüzelés, mint például a fával, szénnel vagy egyéb brikettekkel.

Ugyanakkor, ha az árat és a fűtőértéket vesszük figyelembe, akkor a fiatalkori barnaszén magasan felveszi a harcot az egyéb alternatívákkal, még a leghatékonyabbnak tartott feketeszénnel is, ezért érdemes lehet mindenkinek fontolóra venni a lignittel való tüzelés lehetőségét.

Már csak azért is, mert a Mátrabrikett révén sokkal egyszerűbben beszerezhető, akár a fűtésszezon közepén vagy éppen nyáron és a tárolással, szállítással sem jár számottevő kár, mert a speciális kialakítású lignit brikett nem porlad. Azáltal pedig, hogy szinte száz százalékban hasznosítható, ár-érték arányban még túl is mutat az egyéb fűtőanyagokon.

Tehát, a lignittel való tüzelés egyáltalán nem egy kompromisszumos megoldás, sőt, nincs is hátrányban az egyéb alternatívákkal, hanem az egyik legkiválóbb megoldást jelenti. A lignit ára ömlesztett kiszerelésben, vagyis big bag zsákokban a legkedvezőbb, de a kisebb zsákos megoldás is előnyösebb, mint az egyéb széntípusokkal, keményfákkal, brikettekkel való fűtés.

Sőt, a manapság legnépszerűbb tüzelőanyagnál, a földgáz használatánál is alacsonyabb áron oldható meg általa a fűtés. A lignit ára és az egyéb fűtőanyagok árának és fűtőértékének összehasonlításáról egy átfogó táblázatot lehet megtekinteni, ami alapján könnyedén beláthatja bárki, hogy mi jelenti a legjárhatóbb utat, illetve mi a leggazdaságosabb opció.

Illetve, ha a lignit ára még nem elég meggyőző és szeretne valaki részletesebben is olvasni a különböző termékekről, akkor ugyanitt ezeknek is utánanézhet, ugyanis a Mátrabrikett munkatársai minden fontos információt elérhetővé tesznek az ügyfeleknek. Jöjjön el Ön is az oldalra és válasszon tüzelőanyagot szakszerű és korrekt segítség révén!