Szerencse karkötő

Biztosan látott már néhány ember bal csuklóján piros fonalat, és kíváncsivá tette, hogy ez mire is jó, miben tud segíteni. A szerencse karkötő azok számára, akik hisznek benne úgy működhet mint egy védőoltás, csupán a lelket teszi immunissá. A különböző színek speciális energiával, valamint frekvenciával rendelkeznek. A vörös nem más, mint a veszély színe. Úgy tartják, hogy véd az ártalmas negatívumoktól és a rossz erőktől. Azért kell a bal kézre helyezni, mivel a hiedelem szerint ezen az oldalon a kapás, a jobb oldalon pedig az adás ereje van.

Tehát a szerencse karkötő viselése a rossz energia behatolását megakadályozza. Hét egymást követő sorozatos csomót kell kötni, mivel ez a hét spirituális dimenziót szimbolizálja. Mindenképp hinni kell az erejében. Arra mindenképp figyeljen, hogy olyan ember helyezze fel az Ön kezére, akiben megbízik és aki szereti. Előfordulhat még az is, hogy egy idő után a fonál kibomlik, ez általában azt jelenti, hogy a szerencse karkötő elvégezte a védelmi funkcióját. Ilyenkor kicsit szüneteltesse, majd újból viselheti minden egyes napon!