Zehnder Comfospot 50 egy lakóhelyiség szellőztetésére

Zehnder Comfospot 50

Ha friss levegőt szeretnénk bejuttatni egy szobába, akkor gondolkodás nélkül kinyitjuk az ablakot, holott lehet ezzel többet ártunk, mint használunk. Ugyanis, ha olyan környéken vagyunk, ahol magas a légszennyezettség, akkor az oxigén mellett, számos káros anyagot is be fogunk engedni.

Mit tehetnénk akkor, hogy kellemes környezetet teremtsünk és cserébe a szervezetünket se tegyük ki veszélyes elemeknek? Például beszerezhetjük a Zehnder Comfospot 50 hővisszanyerős szellőztető egyik kiváló példányát. Ez a szerkezet a helyiség szellőztetésére alkalmas úgy, hogy a külső falba vagy ablakba kerül beszerelésre és a kinti levegőt átszűrve áramoltatja be a lakásba.

Továbbá, a Zehnder Comfospot 50 a hő-megtartást is lehetővé teszi, ugyanis entalpia hőcserélője révén kiegyenlíti a benti és a kinti hőmérséklet-különbséget, sőt, a párát is szabályozza. Ezáltal megelőzi, hogy túlságosan kiszáradjon a levegő, de a penészedésnek kedvező, túl nedves körülmények kialakulását is. Tehát a Zehnder Comfospot 50 egyszerre felel a friss levegőért és a kellemes, egészséges mikroklíma megtartásáért is, így igazán jó befektetésnek számít.

Ugyanakkor, a hővisszanyerős szellőzés nemcsak egyetlen helyiségben oldható meg, hanem többszobás otthonokban, nagyobb épületekben, vendéglátó egységekben és ipari komplexumokban is. Ehhez a Zehnder márka szintén kínál megfelelő berendezéseket, természetesen különféle teljesítménnyel és eltérő technikai paraméterekkel. Azonban tudni kell, hogy ilyen esetekben a hővisszanyerős szellőzés nem csupán egy készülék által valósul meg, hanem egész rendszer kiépítésére van szükség hozzá.

A nagyteljesítményű berendezéshez légcsatornákat csatlakoztatnak, amelyek behálózzák a teljes épületet, illetve eljuttatják a friss levegőt és kiszívják az elhasználtat minden teremből. Vagyis a hővisszanyerős szellőzés megvalósítása komoly tervezést és hozzáértést igényel, különben nem lesz elég hatékony vagy akár túlzott energiafogyasztás is felléphet. Kérjen Ön is profi segítséget, ha ilyen jellegű tervei vannak!

Print Friendly, PDF & Email